Kezdőoldal

Dátum szerint

1944. július 14-én született Győrött. Az általános iskolát, majd a gépipari technikumot szülővárosában végzi. Első verseit a Jövendő c. lap közli 1961-ben, majd más írásai is itt jelennek meg. 1962–67 ELTE, magyar–orosz szak, négy évig Eötvös-kollégista. Írásai ezalatt számos lapban, irodalmi folyóiratban, antológiában megjelennek.

1967-ben dokumentátor a Győri Rába Vagon- és Gépgyárban. 1968-ban a Pécsi Tanárképző Főiskola irodalmi tanszékének szerződéses tanársegéde. 1969–1972 a Dunántúli Napló munkatársa. 1972 nyarán a Központi Sajtószolgálat különtudósítója a háború sújtotta Észak-Vietnamban. 1972–1975 az újonnan alapított Universitas c. pécsi, összegyetemi hetilap felelős szerkesztője. Főállásai mellett 1968–1975 között a Jelenkor szerkesztőbizottsági tagja. 1973-ban a Fiatal Írók József Attila Körének alapító tagja.

Költőként kezdte a pályáját, de első verseskönyve, amelyet Kormos Istvánnak nyújtott be a hetvenes években a Kozmosz Kiadóhoz, az elkészült fülszöveg ellenére sem jelent meg. Első s egyben válogatott verseskötete így Holnapoló címmel, a szerző hetvenedik életévében, 2014-ben látott napvilágot.

1975–77 a Magyar Ifjúság munkatársa, 1977–1981 a Világ Ifjúsága olvasószerkesztője. 1978 végén riportúton jár a már újra egyesült Vietnamban, a Kínával kirobbant konfliktus idején az ország északi és a déli, Kambodzsával határos hadműveleti területein.

1981–2000 között a Magyar Nemzetnél kezdetben a kulturális rovat rovatvezető-helyettese, majd olvasószerkesztő, 1990-ben főszerkesztő-helyettes, azután ügyvezető szerkesztő, végül szerkesztő. Kultúrtörténeti sorozatában (Helyben a világ) a világ jelentős szellemi embereinek kárpát-medencei nyomait kutatta, amelyek azt bizonyították, hazánk mindig is a kulturális Európa része volt (könyvalakban: Helyben a világ, Múltidőző). A szócikkek alapján készült dokumentumfilmeket a kilencvenes években a köztelevízió sugározta.

A Magyar Nemzetnek a Napi Magyarországgal történt összevonásakor, 2000-ben elbocsátják. 2001–2005 között, nyugdíjba vonulásáig olvasószerkesztő a Heti Válasznál.

Főállása mellett, majd egy ideig nyugdíjasként is lapszerkesztést oktatott a Budapesti Kommunikációs Főiskolán (ma: Budapesti Metropolitan Egyetem).

Művei

Készülődések ideje (1975, antológia, szerk.)

Gazdasági vezetők (1978, riportok Szántó Péterrel közösen)

Irodalmi séták (1985, esszériportok, második kiadás 1986)

Kulcs a bőrszíjon (1988, ifjúsági regény)

A balek (1989, két kisregény)

Az árulás (1989, kisregények és novellák)

Az utókor inspektora (1991, tárcák, interjúk)

Helyben a világ (1994, kultúrtörténeti topográfia)

Időprés (1995, kisregény és novellák)

Szerelmes játékok (1996, ifjúsági regény)

Futamok életre-halálra (1998, aforizmák)

Feljegyzések senkinek (1999, naplóesszé)

Tigrismentők (2002, ifjúsági regény)

Kukkoló (2004, kisregény)

Előkor (2004, esszék, interjúk)

Múltidőző (2005, kultúrtörténeti topográfia)

Búcsúregény (2006, kisregény)

Litera-túra (2007, cikkek, interjúk)

Észsömör (2008, aforizmák, szójátékok)

Egyszervoltak (2010, novellák)

Dávid és Góliátok (2012, zsebregény)

Lapzárka (Szerkesztői emlékek a Kádár-korszakból, 2013)

Holnapoló (2014, válogatott versek)

Égforduló (2015, regény)

A többi néma csont (2016, szociokrimi)

Bennkint (2019, visszaemlékezés)

Ágyékkötény (2020, novellák)

Végek (2021, színművek)

Írás a tűzfalon /Pincétől a Parnasszusig/ (2023, tárcák, esszék, visszaemlékezések)

Karcok a kor falán

Inkognitóban szókirály.

*

A felkelő nép országa.

*

Keveseknek szól. Vigasztaló, hogy vannak még kevesek.

*

Mind bölcsen hal meg: elviszi a titkot, ami éltet.

(A Futamok életre-halálra c. kötetből)

Egymásra utalva

(Az árulás, A balek és A robbantó c. kisregényekről van szó az interjú első részében.)

Az Időprés előzményeinek tekinthetők ezek az írások?
Én legalábbis úgy gondolom. Hadd mondjam el, hogy az Időprést 1990-ben gyakorlatilag befejeztem, aztán a Magyar Nemzettel kapcsolatos gondok évekig nem tették lehetővé, hogy a végső simításokat elvégezzem. Amikor 1994-ben újra elővettem, tudtam, hogy nem szabad kiegészíteni, továbbírni. Le kell zárni a cselekményt a pártállam utolsó évében. Ha hozzányúlok, meghamisítom akkori elképzelésemet a csődhelyzetről, amiben éreztem magam.
Három jellegzetes értelmiségi életút villan fel az Időprésben.
Nem szeretném a rendszerváltozás utáni nagyon jellegzetes politikai képletekre egyszerűsíteni az alakokat, ennél jóval összetettebb sorsok hordozói. A főszereplő, a jószándékú humán értelmiségi azt gondolja, hogy a létező szocializmus belülről alakítható, azt hiszi, ha ő morális lényként cselekszik, akkor a dolgok megjavulnak. A regény ennek az életútnak a csődjét jelzi. A másik két figura ismerőseimről szól, azokról, akikkel harminc évig jóban voltam, és akik 1990 után már nehezen értenek szót egymással. Az egyik markáns liberális figura, aki káderkörnyezetből ellenzéki lesz, majd feltehetően valódi hatalmi helyzetbe kerül a rendszerváltozás, a regény cselekménye utáni időkben. A másik mai fogalmak szerint nemzeti elkötelezettségű ember, akinek a legfontosabb a költészet és a történelem.
Mi volt a szándéka e szereplők felvonultatásával?
Írás közben nincsenek határozott szándékok, de utólag úgy gondolom, azzal, hogy a három ember barátságát az utolsó pillanatig fenntarthatónak látom, azt sugallom, hogy a magyar szellemi életben létre kell jönnie valamiféle kiegyenlítődésnek. Talán ott vannak az Időprésben annak a gondolatnak a nyomelemei, hogy ezek az emberek valamiféleképpen egymásra vannak utalva.

(Nemzedéki vallomások, Marafkó László régi és új kisregényeiről, részlet Osztovits Ágnes interjújából, Magyar Nemzet, 1995. december 22.)

És-arcok (Marafkó László I-II., életinterjú), Főnix Tv, 2016. június 20.